Hírlevél március 19.

Szolgál március 26-án:                                     Nt. Hánka Levente

Vasárnapi persely március 12-én                                30.770, – Ft  

*Egyházfenntartói járulékaink éves díja: Presbiteri: 25.000, – Ft; Aktív dolgozók: 18.000, – Ft; Nyugdíjas, diák: 9.000, – Ft; valamint Adományaikat és Céladományaikat is a K&H Bank:10403129-49575157-50491000 számú számlaszámra lehet utalni. Kérjük, hogy a közleménybe írják bele a nevet, címet és a befizetés célját.

* A Gyülekezeti Házban harmónium cserére van szükség, erre hirdetünk adakozást. Adakozni utalással, vagy a Lelkészi Hivatalban lehet.

* A Bibliaórák minden kedden délelőtt 10 órától az Ifjúsági teremben.

* Gyülekezetünkben elkezdődött a Tanúim Lesztek program. Minden kedden 18 órától május végéig tart. Ősszel tervezzük újra indítani, rendszeresíteni ezt az alkalmat gyülekezetünkben.

*A Konfirmációs órák: Az első csoport szerdán 13:30-tól (7. órában) az iskola 3-as tantermében. A második csoport hétfőn, illetve pénteken szintén 7. órában az Ifiteremben.

* Ifi közösség következő alkalma április 15-én lesz.

* Április 1-én szombaton (8-9-ig érkező) GYERMEKNAP-ot szervezünk általános iskolás alsós, óvodás gyermekek számára. Előzetes jelentkezés segíti a létszám megtervezését, kérjük a lelkészi hivatalban jelezze, aki tervez jönni.

* Intro kurzus minden vasárnap 16 órától a Gyülekezeti Házban.

* A ceglédi hölgyek szervezett mammográfiás emlőszűrése 2023. január – március között esedékes. A településen állandó bejelentett lakcímmel rendelkező, 45-65 év közötti asszonyok, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt két év, névre szóló meghívólevelet kapnak, amelyben szerepel, hogy mikor és hova várják őket vizsgálatra.

* Adó 1%-ok felajánlásának lehetősége:

HILD TEMPLOM ALAP Alapítvány: Adószám: 19176901-2-13

CEGLÉDI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁÉRT Alapítvány: Adószáma: 19185590-1-13

REFORMÁTUS EGYHÁZ. Technikai száma: 0066

KÖSZÖNJÜK!

* Szeretettel meghívjuk a háromnapos református cursillóra! Kérjük, hogy a pontosan kitöltött  jelentkezési lapot minél előbb küldje el a jelentkezes@refcursillo.hu címre, mert a jelentkezéseket érkezési sorrendben vesszük figyelembe! Amennyiben nincs e-mail fiókja, kérje ajánlója segítségét jelentkezéséhez!

HELYSZÍNDÁTUM (2023)
Berekfürdő, Megbékélés háza (férfi)02.16-02.19
Berekfürdő, Megbékélés háza (női)03.16-03.19
Gödöllő-Máriabesnyő, Lelkigyakorlatos ház05.11-05.14
Mécses központ-Mályi06.01-06.04
Püspökszentlászló06.22-06.25
Püspökszentlászló07.13-07.16
Gödöllő-Máriabesnyő, Lelkigyakorlatos ház09.14-09.17
Homokkomárom10.05-10.08
Ráday Konferenciaközpont-Mátraháza10.26-10.29
SDG Balatonszárszó10.26-10.29